Honnan támadt az ötlet?

Több évvel ezelőtt, amikor rájöttem, hogy mennyire élvezetesebbek a nagy vörösek néhány év érlelés után, elkezdtem későbbi fogyasztás céljából vásárolni borokat. De mindig problematikus volt, mert hol nem volt elég hely a lakásomban, hol túl meleg volt a lakás, és mindenhol túl nagy volt a hőmérséklet ingadozás. Egy pár éve az egyik borász barátunkat rávettem, hogy tárolhassam a gyűjteményemet egy használaton kívüli pincéjében. De ez sem volt az igazi megoldás, mert macerás volt elutazni hozzá, a nedves levegő eláztatta a címkéimet, és a pincében beköltözött hatalmas pókok kifejezetten ijesztőek voltak! Mind végig azon törtem a fejem, hogy miért nincs egy alkalmas bortrezor a belvárosban. Aztán eljött az az ominózus nap 2014 januárjában, amikor megjelent a Frankfurti főnököm azzal a hírrel, hogy a cég bezárja a budapesti irodánkat – ahogy mondják, minden rosszban van valami jó: a hirtelen munkanélküliség az egyik legjobb motiváció arra, hogy az ember valósítsa meg az álmait!

Ami a nevet illeti, egyáltalán nem volt nehéz kiválasztani. Észak-Kaliforniában nőttem fel, a Napa- és Sonoma-völgyek testes, összetett vörös borain nevelkedve. Igazán akkor lendültem bele a bormániába, amikor Magyarországra költöztem, és a feleségemben megismertem a tökéletes borkaland partneremet. Két dologra gyorsan fény derült: az ízlésünkben szinte pontosan megegyezünk, és ha választani kell több bor közül, és van köztük Zinfandel, akkor egész biztos az után nyúlunk mindketten először. Ezért mindig is tudtam, hogy ha valaha belevágok valamilyen borral kapcsolatos vállalkozásba, akkor azt a kedvenc kaliforniai szőlőnk után kell elnevezni.